A takarmányátmenetek zökkenőmentessé tételének fontossága az élet korai szakaszában
Csupán néhány hét, ennyi idő áll rendelkezésünkre, hogy befolyásolni, alakítani tudjuk az újszülött malacok gyomor-bélrendszeri fejlődését. Mivel a kocától eredő immunitás, vagyis az úgynevezett passzív immunitás gyorsan csökken, fontos, hogy a malacok saját immunitása és gyomor-bélrendszere a lehető leggyorsabban fejlődjön. A kolosztrum, mely ennek a bonyolult fejlődési folyamatnak egyik nélkülözhetetlen része, a kocák szaporodásbiológiai mutatóinak folyamatos javulásával egyre korlátozottabban lesz elérhető a malacok számára.
Minél jobb túlélési eséllyel bír a malac a választást megelőzően, annál magasabb bevételt generál majd a telep számára a későbbiekben, ezért fontos a takarmányváltások összehangolása már egészen a kezdetektől.
Sima takarmányátmenet az élet korai szakaszában tejpótlókkal
A kolosztrum korlátozottan áll rendelkezésre és a kocatej mennyisége is véges. Általában a nagyobb, elsőszülött malacok több tejet kapnak, ezáltal megőrzik fejlődésbeli előnyüket a kisebb malacokhoz képest. A választást követően azonban pont a nagyobb malacok tekinthetők sérülékenyebbnek, mivel nem képesek a főként növényi alapú összetevőkből álló takarmány felvételére. A kisebb malacok a koca hátsó csecsbimbóihoz férnek csak hozzá, melyek kevesebb tejet termelnek, ami szintén nem segíti a fejlődésüket. Nyilvánvalóan fontos és kihívással teli, az ilyen eltérő fejlettségű malacok megfelelő, egyedekre szabott kezelése.
A megfelelő mennyiségű, jól emészthető és ízletes baby takarmány bizonyítottan támogatja a malacok fejlődését és segít előkészteni őket a választásra. Ugyan a szilárd formában már jóideje elérhető a piacon, a tejpótlók és joghurt termékek csak sok évvel később váltak elérhetővé. Ezek a termékek folyadék formájában biztosítják a malacok számára a tej alapú táplálóanyagokat, segítve az átmenetet a kocatej és a szilárd takarmány között. A takarmányhigiénia romlása és alkalmazásuk munkaerő igénye automata etetőrendszerek alkalmazásához vezetett, melyek képesek folyamatosan megfelelő mennyiségű, friss folyékony tejpótlót biztosítani a malacok számára. Ugyanakkor új elvárásokat is állított a tejpótlókkal szemben, hiszen az olyan paraméterek, mint oldódás, stabilitás, viszkozitás, kiemelten fontossá váltak az alkalmazhatóságuk alátámasztására.
Az emésztési hatékonyság elősegítése
A malacok tejalapú táplálóanyagokkal történő etetése hatékony tranzíciós stratégia, ugyanakkor a malacok bélrendszerének gyors fejlődése is kiemelten fontos. Ezért fejlesztettük ki az Earlyfeed START+ koncepciónkat, mely olyan bio-aktív összetevőket tartalmaz, melyek molekulái megtalálhatók a kolosztrumban és a kocatejben is. Ezen molekulák jelentik a malacok életének első prebiotikumait, és támogatják a mikrobióma kialakulását, és elősegítik a gyomor-, és bélrendszer fejlődését már egészen a kezdetektől. Ez többek között a bélrendszer fejlettebb morfológiájához és enzim szekréciójához vezet. Ez utóbbi akkor is stimulálódik, ha a tej alapú takarmányról a növényi alapú takarmányra történő váltás már az élet korai szakaszában hatékonyan megtörténik.
Bármennyire is alapvető fontosságúak, a növényi fehérjék a szénhidrátokkal ellentétben számos esetben óriási terhet jelenthetnek. A gyomor elsavasodása, valamint a proteázok, mint pl. a tripszin és a kimotripszin kiválasztása, a fehérje minőségével kombinálva, befolyásolja ezen proteázok aktivitását, kölcsönösen hatást gyakorolva egymásra. Ha ehhez hozzávesszük a lecsökkent passzív immunitást, az egészséges választás még távolinak tűnhet, hacsak nem biztosítható a kifinomult takarmányváltás.
A Babi®mel Grow a megoldás
A tejpótlók automata itatórendszereken keresztüli alkalmazásához, az úgynevezett ‘cup system’-hez fejlesztettük ki az Earlyfeed termékskálánk Babi®mel Grow termékét, amely egy komplex növényi alapú tejpótló fiatal malacok számára. A Babi®mel Grow-t különlegsessége, hogy lényegesen megkönnyíti a malacok számára a váltást a kocatejről és/vagy a tejalapú tejpótlóról (Babi®mel Lac) a választási takarmányra. Kiválóan alkalmazható szivattyúval ellátott itatórendszerekben és oldott formában tartós stabilitással rendelkezik. A Babi®mel Grow a START+ koncepciónak köszönhetően extra támogatást nyújt az alom legkisebb tagjai számára a bélrendszerük éréséhez. A termék kimondottan ízletes, a nagyobb malacok gyorsan hozzászoknak a takarmányhoz. Mindennek köszönhetően az alom minden egyede, a saját igényeinek kielégítése által optimálisan felkészíthető az egészséges választásra. A még nagyobb hatékonyság eléréséhez javasoljuk a Babi®mel Grow-t a Babi®star termékcsalád szilárd takarmányával kombinálni, mivel ez tovább javíthatja a takarmányváltás zökkenőmentes megvalósulását.
Ezt a kapcsolatot az Ön által böngészett hely alapján javasoltuk. Természetesen más elérhetőségeinket és helyszíneinket is megtekintheti itt.